2016 szeptember //

kesi-2004-9-12-ksi-2016-09-24

Nem bírt a KSI-vel a 2004-es csapat

A mérkőzést jól kezdtük és magabiztos játék mellett, többször is vezettünk a mérkőzésen. Sajnos, ezt az előnyt csak a harmadik negyed feléig tudtuk tartani. A gyerekek elfáradtak, nem bírták tartani az ellenfél tempóját és sokat hibáztunk. Ezt pedig az ellenfelünk, rendre ki is használta. Innentől nem bírtuk újra magunkhoz ragadni a vezetést, sajnos a KSI […]

kesi-2005-3-15-oazis-2016-09-17

Nem indult jól a 2005-ös bajnokság!

12 éveseink szombaton játszották első bajnoki mérkőzésüket Leányfalun. Az ellenfél az Oázis SC csapata volt. A mérkőzés előtt derült ki, hogy három játékosunk – köztük a csapat kapusának versenyengedélye NEM készült el. (A szakosztály és a hibázó munkatárs nevében ezúton kérünk elnézést a gyermekektől és a mérkőzésre is kilátogató szüleiktől!) Azután (szegény embert az ág is húzza) a […]

14231180_1182342445162014_81871148877028827_o

A HALASSY OLIVÉR kupa 2016 évi győztese a KESI!

Gyenes István csapata a múltheti egri selejtező megnyerése után a népligeti uszodában játszott előbb a BVSC, majd az FTC csapataival. A kupagyőztes KESI 2004-es csapat. Elsőként a BVSC ellen, nagy csatában 11-9 arányú vereséget szenvedtünk. Ezt követően a Fradi ugyancsak 11-9 re verte a BVSC-t, így az utolsó FTC-KESI mérkőzésen adódott a lehetőség, hogy amennyiben […]